A kistérségről
Bemutatkozás | Természeti tényezők | Gazdaság | Népesség | Történelem
Bemutatkozás

A pannonhalmi kistérség Győr-Moson-Sopron megye dél-keleti részén fekszik. Ezen kistérség jelenleg 18 települést - Bakonygyirótot, Bakonypéterdet, Bakonyszentlászlót, Écset, Fenyőfőt, Győrasszonyfát, Győrságot, Lázit, Nyalkát, Pannonhalmát, Pázmándfalut, Ravazdot, Romándot, Sikátort, Tápot, Tápszentmiklóst, Tarjánpusztát, Veszprémvarsányt - foglalja magába.

ApátságA kistérség, a mai formájában rövid múltra tekinthet vissza. Korábban Pannonhalma és a környező települések Téttel közösen alkottak egy kistérséget, s 2004-től váltak szét, két önálló térséget alkotva. A települések mai csoportosulása két közigazgatási változás nyomán jött létre. Egyrészt Pannonhalmát 2000-ben nyilvánították várossá, így térségének önálló központjává vált. Másrészt a kilencvenes években, valamint 2000. után nyolc község kérte átcsatolását Veszprém megyéből Győr-Moson-Sopron megyébe, jelentősen kíbővítve így a Pannonhalma körüli kistelepülések számát. Ezek: Bakonygyirót, Bakonypéterd, Bakonyszentlászló, Fenyőfő, Lázi, Románd, Sikátor, Veszprémvarsány. A települések Veszprém megye északi peremén helyezkedtek el. Számukra nehezen megközelíthető volt a megyeszékhely, a közeli Zirc is válsággal küzdött a kilencvenes években, így ezek a községek lényegében közeli központi település nélkül maradtak. Így a megyeváltástól remélték a sorsuk jobbra fordulását, hiszen gazdasági kapcsolataik, a szolgáltatások igénybe vétele inkább kötötték már őket Győrhöz, mint Veszprémhez. Utoljára 2003-ban Bakonyszentlászló, Fenyőfő és Veszprémvarsány csatlakozott át a megyéhez, s vélhetően ezzel ez a folyamat le is zárult. Az így kibővült Győr-Moson-Sopron megyében át kellett szervezni a kistérségi határokat, s Pannonhalma az új települések kisközpontjává vált.

A Bakonyból érkező, Veszprémet Győrrel összekötő 82. sz. út, valamint a Bakony és a Pannonhalmi-dombság között húzódó Pápa-Kisbér útvonal adja a térség két fő közlekedési gerincét. E két vonalat követi a térséget érintő két vasútvonal is (Pápa-Tatabánya és Győr-Veszprém). Különösen a Győr-Veszprém vonal csodatatos termeszeti tájon halad keresztül: Magyarország egyik legszebb fekvésű vasútvonala. Megépítésekor (1895-96) jelentőségét az adta, hogy a bakonyi térség terményeit (fa, mezőgazdasági termények) Győrön keresztül kapcsolta be a nyugat felé tartó kereskedelembe. Az elmúlt években a vasútvonalat a kihasználatlansága miatt a megszűnés fenyegette, de a bauxit kitermelés szállítási igénye megmentette. A vonal megszüntetésének veszélye sajnos nem múlt el, pedig a vasút jelentős turisztikai potenciál lehet a térségében.

ErdőA térség északi peremén, néhány perc alatt elérhető távolságban húzódik az M1-es autópálya. Ez a térség számára nagyon jó megközelíthetőséget biztosít az ország többi részéről és külföldről egyaránt.

A térség központja Pannonhalma, a 4100 lakosú kisváros, melyet a 82. sz. útról keletre letérve érhetünk el. Kisvárosi szerepkörének betöltésében nehézséget okoz, hogy több, hozzá tartozó településről csak nehézkesen, vagy egyáltalán nem érhető el tömegközlekedési eszközzel. A közlekedés egyértelműen Győr irányú. Pannonhalma gazdasági szerepköre szűk, jelentősebb foglalkoztatást az apátság biztosít. Más kiemelkedő munkahely nincs, a lakosok zöme Győrbe jár dolgozni. Pannonhalmának, mint városnak a vonzáskörzete kicsi, az elmúlt bő évtizedben a bejárók száma is jelentős mértékben csökkent. A város vonzáskörzetét, a bejárási irányokat jelentős mértékben meghatározzák a tömegközlekedés irányai. Sajnos a kisvárosban elérhető lakossági szolgáltatások is fejlesztésre szorulnak, hogy a központi szerepkört be tudják hatékonyan tölteni. Ehhez elsősorban a kiskereskedelmi ellátás fejlesztésére lenne szükség, illetve néhány közszolgáltatás letelepítésére, amelyek a közeli településeket szolgálnák ki.

Écs, Ravazd, Győrság, Nyalka, Pázmándfalu egyre inkább a győri agglomeráció részévé válik. A kistérségből naponta 2-3000 dolgozó jár be a városba a munkahelyére, többnyire zsúfolt autóbuszokon. Ez a Győr-Moson-Sopron megye délkeleti térsége győri agglomerációjának gyorsan növekvő része, jelentős a kiköltözés a városból. A közlekedési nehézségek ellenére kevesen használják a térség több települését is felfűző vasútvonalat. Ennek oka, hogy a vasútállomások, illetve megállók a települések belterületének peremén helyezkednek el, míg a főútvonal a településeken halad keresztül. A főútvonal zsúfoltságát enyhítendő tervezik egy Ravazdig tartó elkerülő út építését. Ez nyilván további lendületet ad majd a térség szuburbán fejlődésének, s gazdaságának.
Vissza

Természeti tényezők

A kistérség a Sokoró-dombvidék és a Bakonyalja kistájakon helyezkedik el, melyek átmeneti területnek számítanak a Kisalföld és a Dunántúli-középhegység között. A Sokoró-dombvidék Győrtől 22 km hosszúságban és 15 km szélességben helyezkedik el. A két dombvidék Győr-Moson-Sopron- és Veszprém megye területén található, melyek területe 457 km2.

A Sokoró-dombvidék három izolált dombsági vonulatból (Pannonhalmi - Ravazd-Csanaki - Szemerei) áll. Az alacsony hegységelőtéri dombságot minden oldalról egyeletlen hordalékkúp-síkságok övezik. A közel 300 m tengerszint-feletti magasságú dombság laza pannóniai és negyedidőszaki üledékekből épül fel: lejtős, talajfolyásos üledékek és homokos lösz (együtt 72, 6 %), pannóniai agyag és homok (13, 3 %), pleisztocén folyóvízi kavics, homok (6.7%), valamint pliocén agyag, homok (1,2%) borítja a felszínt.

A Pannonhalmi dombvidék a Bakonyalja és a Kisalföld között elhelyezkedő önálló dombsági vonulat. A környezete fölé magasodó laza üledékekből épült dombságot - melynek legmagasabb pontja a Szent Pál-hegy (316 m) - lejtők, völgyek, szurdokvölgyek jellemzik. A jórészt pannóniai rétegekből felépülő dombságot a pliocén végén és a negyedidőszak elején kéregmozgások érték, aminek következtében a három vonulat kiemelkedett, a két fővölgy (Győrszentmártoni- és a Tényői-) pedig lesüllyedt. A jelenlegi felszín kialakulásában a tektonikus mozgások és a laza üledéken lezajló lepusztulásos folyamatok domináltak. A környezetük fölé magasodó, dombság geomorfológiai képét eróziós és deráziós völgyek sűrű hálózata, elkeskenyedő dombhátak, deráziós fülkék, intenzíven hátravágódó völgyfők, eróziós szurdokvölgyek, enyhén feltöltődő domblábi lejtők jellemzik. Alakrajzilag a közepesen és az erősen tagolt dombságok csoportjába sorolható.

Az üledékes kőzetek fontos tulajdonsága, hogy üledékes ásványi kincseket tartalmaznak. Maga a kőzet (mészkő, főleg a jobb minőségű dachsteini mészkő, de a kavics és a márga is) fontos építőipari nyersanyag, erre épült például a Bakony egyik hagyományos ipara, a mészégetés. Az üledékes ásványi vagyonunk között előkelő helyet foglal el a bauxit, az alumíniumgyártás alapanyaga. A Bakony északi részén több helyütt találunk bauxit lencséket, amelyek a kréta /eocén időszakban képződtek, s karsztos árkokban (mészkő és dolomit) halmozódtak fel. Az Északi-Bakony telepei között az egyik legismertebb a fenyőfői, illetve a bakonyszentlászlói határban található.

A kistérség déli része tehát a Bakony északi előterében fekszik. Fenyőfő, Bakonyszentlászló és Veszprémvarsány található a Magas-Bakony területén, illetve annak hegylábi felszínén, melyhez északról kapcsolódik a Bakonyalja, illetve Pannonhalmi-dombság.

A kistérség keleti része a Komárom-esztergomi-síkság Igmánd-kisbéri-medence nevű kistáján található. A Komárom-esztergomi-síksághoz tartozó Igmánd-Kisbéri-medence a Pannonhalmi-dombság és a Cuhai-Bakony ér között helyezkedik el E kistáj jellegzetessége, hogy felszíne változatos, kisebb dombok tagolják. Éghajlata szárazabb, mint a Kisalföldé. A dombság és a medence találkozásánál található Győrság, Pázmándfalu, Nyalka, Táp és Tápszentmiklós.

ÓlajtóA változatos domborzat miatt a középhegység éghajlata változatos, az országos átlagnál lényegesen hűvösebb. A hegység északi lábánál felszálló légtömegek csapadéktartalmuk nagy részét elvesztik. így a térség csapadékviszonyai kedvezőek, a Magas-Bakonyban a csapadék átlagos évi mennyisége 780 mm. A terület talajai a domborzatnak, az alapkőzetnek s az éghajlatnak megfelelően nem jó minőségűek. Jellemzőek a barna erdőtalajok, valamint a mészkőfelszínekre jellemző rendzina talaj. Ez utóbbi a mészkő oldódása és jó vízelvezető képessége miatt vékony, szinte csak szerves anyagot tartalmaz, gyorsan kiszárad. A mezőgazdasági művelés számára egyik sem kedvező igazán.

A térség kiemelt természeti értéke a Fenyőfői ősfenyves. A "reliktum" erdő, vagyis a lényegesen hűvösebb éghajlatú, a jégkorszak után következő "fenyő-nyír" korból maradt meg ezen a területen. Megmaradását annak köszönheti, hogy az előbb említett felemelkedő légtömegeknek köszönhetően nyáron is megvan a megfelelő légnedvesség az erdei fenyő életfeltételeihez. így a homokon elhelyezkedő fenyves alföldi és hegységi hatásokat egyaránt mutat, hazánk egyetlen ún. erdeifenyő sztyepperdeje.

A növényzetet tekintve a Kisalföldi és Bakony-Vértesi flórajárások határai találkoznak itt. A térség dombsorainak felső régióit erdők borítják. A természetes társulás cseres-tölgyes erdő, gyakoriak a kocsánytalan tölgyesek és a cseres-molyhos tölgyesek, továbbá megtalálhatók a gyertyánosok, és vannak telepített fenyvesek és akácosok is. A nyílt társulások között a homokpuszták és pusztagyepek is megjelennek jellegzetes növényfajaikkal, mint például: kosborok, nőszirmok, tavaszi hérics, fehér csillagvirág, stb.

A dombok lejtőin évezredes a szőlőkultúra, a szőlőművelés, amely egyre feljebb szorította az erdőt. Ma a dombok jelentős része a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzethez tartozik. A dombság egyik fontos problémája az erózió. A lezúduló csapadékvíz nem kíméli a talajt, de a löszös kőzetet sem.

A kistérség állatvilága is igen színes képet mutat. Számos ritka s éppen ezért szigorúan védett fajjal is büszkélkedhet a környék, például: holló, fekete gólya, gyurgyalag, vadmacska, stb.

A térség területén lefolyó vizeket a nyugati oldalon a Sokoróaljai-Bakonyér, keleti felén a Nagy- Pándzsa, déli területen a Bornát-ér illetve a Bakonyalján a Hódos-ér vezeti le. A Sokoró mérsékelten vízszegénynek mondható, hiszen nagyobb folyót nem találunk itt, ugyanakkor területét sok kis ér és patak futja be. Legnagyobb patakja a Pándzsa, amely a Kis-Pándzsával együtt összegyűjti a Pannonhalmi-völgy vizeit. A Tényői-völgy vizeit a Sós-ér és a Sokoróaljai- Bakonyér vezeti el. A dombság déli részén lévő kis patakok és időszakos vízfolyások vízét a Bernát-(Bornát) a Hódos és a Sokorói Bakony-ér vezeti el.

A terület említésre méltó forrása a Béla-kút. A legenda szerint IV. Béla királyunk is fakasztott vizet kardjával a Muhi csata után a tatárok elől menekülve. A szélsőséges vízjárású kis vízfolyások tavasszal áradnak, ősszel kevés vizet szállítanak. Vízminőségük II. osztályú.

A térségben két jelentősebb tavat találunk, mindkettő Ravazd határában helyezkedik el. A tavak a Pándzsa felduzzasztásával keletkeztek és halastóként működnek. Illetve még említésre méltó a Győrasszonyfa melletti természetes eredetű tó.

A rétegvíz készlet 1 l/s km2 körül van. Az artézi kutak száma kevés. A mélységük és vízhozamuk is mérsékelt. Gyakori a magas vasion tartalom.

A Bakonyalja vízkészlete gazdag mind hévíz mind karsztvíz tekintetében. Hévízfeltárásra alkalmas a Pannonhalma - Bakonyszentlászló közötti terület, mert itt a geotermikus gradiens eléri a 40 C° /1000 m-es értéket. Jelentős karsztvízkészletet tartalmaznak a felső-triász karbonátos, karsztos kőzetek /mészkő, dolomit/. A karsztvíz viszonylag magas hőmérséklete - 50-75C° - mellett jelentős mennyiségű oldott Ca- és Mg- hidrogén-karbonátot tartalmaz.
Vissza

Gazdaság

MezőA Pannonhalmi kistérségben a mezőgazdaságnak meghatározó szerepe van. A helyben foglalkoztatottak nagy része ebben a szektorban és a közszolgáltatásokban talál munkalehetőséget. A mezőgazdaság jellegét meghatározta a nagyüzemi gazdálkodás már a múltban is. Az egyházi birtokok, valamint a kisebb-nagyobb magánbirtok jellegzetes szervezeti egységévé vált a puszta, a majorság. Ezeken a pusztákon éltek a nagyüzemi gazdaságokban dolgozó cselédek. Elsősorban az egyházi birtokokon a cselédség számára iskolát, közösségi intézményeket is biztosított a birtokos. A nagyüzem számos technikai újítást is hozott a térségbe. Természetesen emellett megtalálható volt a parasztgazdaság is. A Pannonhalmi-dombság völgyeiben, illetve attól keletre jó minőségűek a földek. Itt időnként a csapadékhiány okoz gondot. Jellemző a szántóföldi művelés. Ezzel szemben a Bakonyalja községeiben meglehetősen rosszak a gazdálkodás természeti feltételei. Elsősorban a talaj és a domborzati viszonyok gátolják a termelést. Ezeken a településeken a mezőgazdaság csak szegényebb megélhetést tudott biztosítani az ott lakók számára, ezért jellemző volt a napszámos munka vállalása a távolabbi vidékeken.

A termelőszövetkezetek a legtöbb településen megalakultak az ötvenes évek során. Ezek véget vetettek a térség településszerkezetét meghatározó pusztai világnak. A szántóföldi művelés megmaradt, a kilencvenes években a termelőszövetkezetek nagy része feloszlott, illetve más vállalkozási formát választott.

A térség mezőgazdaságában kiemelt helyen kell említeni a szőlőművelést. A dombvonulatok kedvező mikroklímája, illetve löszön képződött talaja kedvez a szőlőművelésnek. A hegyoldalakban találkozhatunk a löszbe vájt ún. likpincékkel. A lösz könnyen vájható, faragható kőzet, így száraz, egyenletes hőmérsékletű pincék alakíthatók ki benne. A szőlőművelést a rómaiak hozták be a területre, s gyakorlatilag azóta is folyamatosan találhatók itt ültetvények. A térség borai inkább fehérborok. 1991-ben kapta meg a történelmi borvidék rangot a térség. A szőlő és a bor az utóbbi években egyre fontosabb ágazattá válik ismét. Jellemző, hogy megindult a birtokkoncentráció, s a borászati technikák, a palackozás fejlődésével a pannonhalmi bor elfoglalhatja méltó helyét a borkereskedelemben. Ma már kiváló minőségű borokat kóstolhat a turista Pannonhalmán és környékén, elsőrangú körülmények között, vendéglátásra berendezett pincékben. A főapátság is bekapcsolódott ismét a szőlészeti tevékenységbe. SAPARD támogatással korszerű présházat, pincét épített a rend, s palackozott borokkal kíván piacra kerülni.

A szőlő mellett természetesen más gyümölcsfajták is megjelennek a hegyoldalakon. Az elmúlt évtizedekben - jelentős területen málnaültetvényt telepítettek a környéken. Mindenképpen meg kell említeni a főapátság gyógynövény termesztő tevékenységét is. Hagyományos a levendulatermesztés, s a levendulaolaj árusítása, de emellett apátsági termékként forgalmaznak különböző gyógyteákat, gyógynövényekből készült likőrt, melyek mindenképpen a térség fontos mezőgazdasági innovációjának tekinthetők.

A fa, az erdő hagyományos megélhetési forrás a térségben. Az erdőgazdálkodás, faszénégetés hagyományos foglalkozásnak mondható. A bakonyi bükkös, cseres-kocsánytalan tölgyesek, égerek stb. értékes faanyagot szolgáltatnak, s a Pannonhalmi-dombság vonulatai is összefüggő erdővel borítottak. Két erdészet is érdekelt a területen. Az egyik a Bakonyszentlászlón működő Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Rt. Bakonyszentlászlói Erdészete, amely a Magas-Bakony erdeit kezeli, míg a Sokoró erdei a Kisalföldi Erdőgazdaság kezelésében vannak. A faanyagra alapul Vinye-Sándormajor nagy fatelepe, s több faipari vállalkozás is a térségben. Az erdészet mellett meg kell említeni vadgazdálkodást is. Különösen a Magas-Bakony erdei értékes vadállományt nevelnek, s számos vadásztársaság érdekelt a térségben.

GalagonyaA kistérség gazdaságában Bakonyszentlászló csatlakozása óta jelentős szerepet kapott a bányászat, a térség bányakincse a bauxit. Több telep is ismert, már a második világháború előtti időkből. A bauxitbánya 1985-ben indította meg a termelést, az akkor még Veszprém megyéhez tartozó Fenyőfő és Bakonyszentlászló határában. Ez a fejtés 1999-re kimerült, de 1996-tól újabb lencse fejtése kezdődött. Napjainkra ennek a fejtése is befejeződik. Ismert ugyan még itt is egy jelentősebb bauxit vagyon, de gazdaságossági szempontból jelenleg nem kitermelhető. A további kitermelhető bauxittelepek a kistérségen kívül helyezkednek el, így a bánya életének folytatása Bakonyoszlop és Dudar környékén várható. Mintegy 80-90 fővel üzemel tovább a bánya, s telephelyét átteszi Bakonyszentlászlóról Dudarra.

A térség fejlődő ágazata az idegenforgalom. A legismertebb vonzerő a térségben Pannonhalma, a kolostor és a várhegy. Rendszeres kirándulási célpont már a hatvanas évektől, évente több mint kétszázezer turista keresi fel. Napjainkban igazi fellendülés tapasztalható az idegenforgalmi kínálatban. A kolostor, a könyvtár meglátogatása mellett ma már több turisztikai terméket is sikerül összekapcsolni. A gyógynövénytermékek mellett egyre nagyobb szerepet kap a borturizmus, több látogatható pince kínál borkóstoló programokat. Az idegenforgalom továbbfejlesztésének lehetősége a nagyobb térséggel való összefogás. Tervek születtek egy, a bakonyi térség várait, egyházi központjait összefogó kerékpáros útvonal kiépítésére, amelynek fontos láncszemei lehetnek Pannonhalma, Csesznek, Zirc.

Azonban nem csak Pannonhalma a turizmus célpontja. A Sokoró középső vonulata kedvelt kirándulóhely. Écs mellett a Magyar Vagon- és Gépgyár 1984-ben egy próbapályát épített, ahol az elkészült gépjárműveket vizsgálták. Ez az objektum Rába-ring néven vált ismertté, s ma már versenyeket is rendeznek rajta. Környezet- és természetvédelmi szempontból ugyanakkor a pálya létezése meglehetősen nagy vitákat váltott ki. Ravazd mellett találjuk Béla király kútját. Neve onnan ered, hogy IV. Béla oklevele tesz róla említést. Fontos turisztikai vonzerő még az erdei iskola, s bemutatóhely is. Pannonhalmától keletre különleges látnivalót kínál Táp védett építészeti emléke, a Hegysor utca, amely szinte érintetlenül őrzi az egykori faluképet. Mindemellett a szőlőhegyeken sétálva találkozhatunk még hagyományos stílusban épített, illetve löszbe vájt pincékkel.

A dombvidéki turizmussal összekapcsolható, de más jellegű a Bakony turizmusa. A részben Bakonyszentlászló határához tartozó Cuha-völgy kedvelt kirándulóhely, minden évszakban sok túrázó keresi fel gyalogosan, kerékpárral, de sajnos gyakran motorkerékpárokkal, terepjáró autókkal is. A völgyben tanösvény, vendéglátóhely, szálláshelyek is találhatók. Festői szépségű vasútvonal vezet végig rajta, alagutakkal, hidakkal tarkítva. Sajnos járatai egyre ritkábban közlekednek, turisztikai hasznosítása nincs megoldva. A gyalogos, kerékpáros turizmus mellett jövedelmező üzletág a vadászat is.

A térség fejlődésének kulcsa kettős: erősen kötődnek a települések a győri iparhoz. Ennek fejlődése ebben a térségben is a jövedelmi helyzet javulását hozta, s remélhetően ez a tendencia folytatódni fog. A város a munkalehetőségen túl a kitelepülők révén a térség demográfiai viszonyaira is pozitív hatást gyakorol, így ebből a szempontból is biztató a települések jövője. A fejlődés másik sarokköve a belső lehetőségek hasznosítása. Mint bemutattuk, jelentős a turisztikai kínálat, ami jobb hasznosítás esetén biztosan számíthat nem csak a távolabbi térségek, országok turistáira, de a közeli nagyváros lakóinak és vendégeinek biztos és hosszú távú keresletére is. A mezőgazdasági termelés nagy múltú hagyománya, az innovativitás mindenképpen a térség előnyére válik, sajátos termékeivel, fejlődő borászatával egyre nagyobb szeletet hasíthat ki magának a hazai és az export piacból. Nagy kérdés a jövőre nézve, hogy hogyan alakul a térség központjának helyzete. Fontos lenne a kisváros szolgáltatásait megerősíteni, térségi szerepkörét javítani. Elő kell segíteni, hogy a Veszprém megyéből átcsatolt települések ne az egyik megye perifériájáról a másik megye perifériájára kerüljenek, hanem színvonalas kistérségi ellátás segítse fejlődésüket.
Vissza

Népesség

NéptáncA mai kistérséget alkotó települések lakóinak száma 2008-ban 17 002 fő volt. A települések közül, lakosságszámát tekintve Pannonhalma emelkedik ki, ahol ebben az évben 3537 lakos élt. Öt olyan, további települést találunk, ahol a lélekszám meghaladja az 1000 főt: Bakonyszentlászló (1949), Écs (1879), Győrság (1472), Ravazd (1221) és Veszprémvarsány (1053).

A települések az elmúlt évtizedekben általában népességveszteséggel küzdöttek. A hatvanas, hetvenes és részben a nyolcvanas évek során jellemző volt a falvakból városba áramlás, s az iparosítás nyomán sokan elköltöztek Győrbe, Veszprémbe, Pápára. A kilencvenes években több településen megfordult ez a folyamat. 1990 és 2002 között a térség növelni tudta a lélekszámát. Míg 1990-ben 16509 fő élt a térség településein összesen, addig 2002-ben már 17 328-an laktak itt. Ez a növekedés különösen az ezredforduló után gyorsult fel, s elsősorban a vándorlási nyereségnek köszönhető, s nem a természetes szaporodásnak.

A térség egészét nézve 1990. óta nem volt olyan év, amikor a születések száma a halálozásoké fölé emelkedett volna, így tartósan természetes fogyásról beszélhetünk. Jelentős javulás 2000. után sem következett be, ellentétben például a győri kistérséggel. Minden ezer lakosra vetítve évente 3-6 fővel fogy természetes úton a népesség, tehát ennyivel többen halnak meg, mint ahányan születnek.

A lélekszám növekedése egyértelműen a bevándorlásnak köszönhető. A legtöbb település a kilencvenes évek során vándorlási nyereséget tudott felmutatni, tehát többen költöztek oda, mint ahányan elhagyták a községet. A térség egy részében erősen érezhető Győr szuburbanizációs hatása. Főleg a kilencvenes évek végén, de még inkább 2000 után indult meg egy erős kiköltözés a városból.

Ennek a folyamatnak a Győrhöz közelebbi települések a nyertesei, elsősorban Écs és Pannonhalma, ahol új utcák, lakótelkek kialakításával szorgalmazták a lakosságszám növekedését. Pannonhalma így tudta lélekszámát 4000 fő fölé tornázni 2001-re. Hasonló folyamat játszódik le Győrságon, Nyalkán, Pázmándfaluban is. Ez a folyamat növeli a települések lélekszámát, azonban a kitelepülők megtartják győri munkahelyeiket, s gyakran a gyerekek is ott járnak óvodába, iskolába.

A győri agglomeráció hatókörén kívül lévő települések közül is többen növelik a népességüket, bevándorlási nyereséggel rendelkeznek. Különösen igaz ez Bakonypéterdre, Tápszentmiklósra, Tarjánpusztára. Ugyanakkor néhány települést negatívan érint az elvándorlás. Ezek leginkább a távolabbi, rosszabb megközelíthetőséggel rendelkező falvak. Ez a folyamat legrosszabbul az elzárt Fenyőfőt érinti, de Bakonyszentlászlón, Bakonygyiróton, Győrasszonyfán, Romándon és Tápon is tapasztalhattunk az elmúlt évtized során vándorlási veszteséget. Mindent összevetve ezek a problémák itt sem súlyosak, mert ugyanakkor kisebb számban ugyan, de új lakosok is költöznek ezekbe a falvakba.

A lakosság felekezeti megoszlásáról a 2001. évi népszámlálás útján juthatunk adatokhoz. A térségben a lakosság vallását két nagyon fontos tényező határozta meg. Az első, hogy a térség egyik legfontosabb birtokosa a Főapátság, tehát az egyház volt. Ezeken a területeken, majorságokban, falvakban egyértelmű volt a katolikus egyház dominanciája. A térség egészét tekintve ma is lényegesen magasabb a katolikus vallásúak aránya (73,6%), mint az országos átlag (51,9%). Tarjánpusztán, Győrasszonyfán a katolikusok aránya megközelíti a 90%-ot. A protestáns vallások közül a térségben a református vallásúak aránya alacsonyabb (10,6%) az országos átlagnál (15,9%), míg az evangélikusoké magasabb annál (5,2%, illetve 3%). Több településen találunk magas protestáns arányokat. Itt érhető tetten a másik fontos befolyás, a XVIII. századi bevándorlás. Ekkor a németek, szlovákok hozták magukkal lutheránus hitüket, a magyarok a református vallást. Így Tápon és Tápszentmiklóson a lakosok több mint fele, Győrságon és Pázmándfaluban a lakosok mintegy negyede református. Az evangélikus vallás néhány településen jelenik meg markánsan. Sikátor kiemelkedik közülük. Az itt élők 42%-a evangélikus, míg Veszprémvarsányban 21%, Bakonyszentlászlón 14% az arányuk. Ezek az arányok lényegesen meghaladják az országos és a megyei átlagot.

A népesség nemzetiségi hovatartozását is a népszámlálás eredményei alapján vizsgálhatjuk. A magukat valamely nemzetiséghez sorolók aránya a térségben lényegesen alacsonyabb (1,1 %), mint az országos átlag (4.3%). Ennek ellenére ki kell emelnünk néhány jellegzetességet. Fontos esemény volt, hogy a XVIII. század során, a korábbi török harcok miatt elnéptelenedett területekre telepesek érkeztek, ahogyan azt a történeti részben bemutattuk. Közülük a legjelentősebb a német nemzetiség, amely néhány településen ma is jelentősebb arányt képvisel. (Térségi szinten 0,4% - 74 fő). A népszámlálási adatok nem mindig tükrözik a valódi nemzetiségi hovatartozást, ennek ellenére több településen is megjelenik a német identitás. Több bakonyi faluban néhány évtizede még egyértelmű volt a német (sváb) többség (pl. Fenyőfőn), mára ez az arány néhány százalékra zsugorodott a statisztika szerint. Német nemzetiségűnek vallották magukat többen Fenyőfőn (3,1%) és Bakonygyiróton (4,4%), valamint kisebb arányban Bakonyszentlászlón, Écsen, Nyalkán, Pannonhalmán, Ravazdon, Romándon, Tápon és Láziban.

A nemzetiségek közül a cigányság van még jelen a térségben. A népszámlálás szerint 69 fő vallotta magát roma nemzetiségűnek. Két településen mutatható ki nagyobb arányuk: Pázmándfaluban (3,7%) és Pannonhalmán (0,6%).

A két nemzetiség mellett csekély számban ugyan, de szlovák és horvát nemzetiség is megjelent a népszámlálási adatok között, de a két nemzetiség együttesen is alig haladta meg a lakosság 0,1 %-át.
Vissza

Történelem

A térség kedvező domborzati, éghajlati és talajadottságai már ősidők óta vonzották a letelepülőket. Kelták, rómaiak, hunok, avarok egyaránt megjelentek a térségben a magyarok megtelepedése előtt.

A magyar honfoglaló törzsek 900 körül foglalták el a területet. Anonymus gestájában említi Szent-Márton - a mai Pannonhalma - hegyének nevét. A térség országos központtá a bencés rend megtelepedésével vált. Ekkortól a magyarság keresztény hitre térítésének bástyája lett. 996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent-Márton hegyén. A fejedelem a Tours-i Szent-Márton tiszteletére monostort alapított. Falai között rendszeresen megfordult Szent István, az első magyar király is, Gizellával és fiával, Imrével, sőt pénzt is veretett itt.

A tatárjárás (1241-42) a térséget is érintette, de monostor várszerű erődítményét nem tudták elfoglalni. A monostor, illetve a település egyre inkább a térség központjává vált, 1271-től lett vásáros hely, majd 1452-ben - 1350-től a Szentmárton nevet viselte - mezővárosi rangot kapott. A település a kolostor révén a térség gazdasági központjává is vált. Az apátság, illetve a kolostor birtokolta a környező területek nagy részét.

ApátságA török hóditás időszakában, 1540-től a monostor a végvári rendszerbe illeszkedett be, helyőrséget kapott, s Győr előváraként funkcionált. A település többször is elnéptelenedett a török hódoltság időszakában. A lakosság a hódoltság, illetve a királyi Magyarország határvidékén élt, így többször került a törökök uralma alá - különösen Győr és Szentmárton várának 1594. évi elfoglalása után -, s gyakran kétfelé kellett adóznia.

1541-ben az apátság főapátsággá vált, ezzel a magyarországi bencés monostorok központja lett. 1585. és 1638. között a sorozatos török csatározások miatt a bencések is elhagyták Szentmártont, bár a főapáti tisztség továbbra is megmaradt. A török veszély csökkenése, illetve a török alóli felszabadulás után a főapátság is kivette a részét a pusztává tett birtokok újra termővé tételéből: majorságot építettek, céheket szerveztek, így megindult újra az ipari tevékenység is. A monostor kedvezményekkel csalogatott telepeseket a térségbe, magyarokat, majd németeket. A XVIII. században tovább folyik a telepítés. A Felvidékről, cseh-morva területekről, Bajorországból és Alsó-Ausztriából érkeztek bevándorlók. A legfontosabb esemény ebben az időszakban a német ajkúak betelepedése a területre. Számos család érkezett Bakonyszentlászlóra, Fenyőfőre, Romándra. A hegyvidéki területeken elsősorban erdei munkával s mezőgazdasággal, míg a dombsági részeken szőlőműveléssel és szántóföldi termeléssel foglalkoztak. A bakonyi németek leginkább Bakonyszentlászlón és Fenyőfőn őrizték meg egységes német nemzetiségi csoportjukat. Ehhez nyilván hozzájárult Fenyőfő elzártsága is, szemben a Pannonhalma környékére telepítettekkel, ahol a szórvány helyzet és a közeli nagyváros mára inkább feloldotta a nemzetiségi kötődéseket.

A XVIII. Század kezdetén Rákóczi harcai során sok kárt szenvedett a megye, s a térség is. Ekkor pusztult el teljesen Győrság korabeli települése is.

A XIX. században a térség mezőgazdasági és ipari fellendülése jellemző. Az apátsági nagybirtok modern, kapitalizálódó mezőgazdasági üzemmé vált, modern technológiával, gépesítéssel. Egyre inkább jellemző lett a térségben a majorságok, puszták elterjedése. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás után is jellemző maradt a nagyüzemi gazdálkodás, és a pusztákon élő cselédség egyre nagyobb arányt képviselt a térség lakosságából.

A XIX. század végén a térség egyik fő művelési ágának számító szőlőültetvényeket támadta meg a filoxéra. Ez sok szőlőbirtokost tett tönkre, akik a pusztai cselédség, vagy a kivándorlók létszámát növelték. Ekkor tovább modernizálódtak a majorságok. 1896-ra kiépült a vasútvonal, amely a személyszállítás mellett a termények szállítását is szolgálta. Az 1871. évi községi törvény értelmében megszűnt a mezőváros, mint településtípus, így ezek a városok, köztük Szentmárton - nagy községgé váltak.

A bencés rend fő tevékenysége az oktatás. Ennek szellemében kezdték meg gimnáziumuk építését 1939-ben, Teleki Pál támogatásával. A gimnázium fiúiskola, melynek jellegzetessége, hogy az iskola és a kollégium egybeépült.
A gimnázium és a monostor épülete a második világháborút átvészelte, a harcok idején egészségügyi segítséget is nyújtottak. A második világháború után az államosítás a rendet is súlytotta. 1948-ban elvették a birtokokat és a gimnáziumot. 1950-ben a rend visszakapta az iskolát, és így azon kevesek közé tartozhatott, akik a szocializmus évtizedei alat rendként működhetek tovább, s egyházi iskolát tarthattak fenn. Így Pannonhalma az iskola, s az ott folyó nevelő munka révén országos hírnévre tett szert. A térség életében a központi szerepkört betöltő település, Szentmárton 1965-ben kapta a Pannonhalma nevet (a szó egyébként Kazinczy Ferenctől származik).

Központi funkcióit viszont lassanként elvesztette. A járások megszűnésével (1971) a járásközpont szerepkör is elkerült a településről, és ez a helyben elérhető szolgáltatások számának csökkenéséhez vezetett.

A rendszerváltás után kezdődött a Bencés Főapátság épületegyüttesének helyreállítása, fejlesztése. A monostor alapításának 1000. évfordulóján, 1996-ban II. János Pál pápa is felkereste Pannonhalmát. A kilencvenes és az ezredforduló utáni évek során a közigazgatási rendben is történt változás. Önálló település lett az egykori puszta, illetve társközség: Tarjánpuszta. 2000-ben várossá nyilvánították Pannonhalmát. Ezzel legalább formálisan visszakapta központi szerepkörét az egykori nagyközség. További lényeges változás volt a bevezetőben bemutatott megyeváltó községek Győr-Moson-Sopron megyéhez csatolása.
Vissza
Forrás : http://www.pannonhalmikisterseg.hu